Csoportjaink

Kedves Érdeklődő!

A Kastélykert Körzeti Óvoda Ficánka Tagóvodájában két csoport működik. A csoportokban vegyes életkorú gyermekekkel foglalkozunk.  Egy csoportba maximum 25 gyermeket tudunk fogadni.

 Mi vagyunk a Lurkó csoport.

Csoportszobáink és a hozzá tartozó helyiségeink világosak, tágasak és barátságosak. A tárgyi környezet kialakításánál figyelembe vettük a három korosztály igényeit. A játékok, eszközök könnyen elérhetők a gyerekek számára, bútoraink méretükhöz készültek. A csoportszobában nagyon sok lehetőség van arra, hogy feltaláljuk magunkat. A baba konyhában süthetünk-főzhetünk, babaszobában vendégeket is fogadhatunk játszásból. Hatalmas építményeket készíthetünk kockákból. Vonatoknak, autóknak pályát is építhetünk.

A hozzánk érkező gyerekeket differenciáltan, az egyéni bánásmód módszerével vezetjük be az óvodai életbe. A beilleszkedést sok játékkal, mesével, mondókával, verssel, énekkel, igyekszünk könnyíteni. Sokat rajzolunk, festünk, gyurmázunk, barkácsolunk. Különös figyelmet fordítunk az iskolába készülő gyermekek felkészítésében. Beszélgető körben megosztjuk élményeinket, gondolatainkat. Munkánkat pedagógiai asszisztens segíti.

Csoportunk életének alapköve a Néphagyományőrző Programunk. Rendezvényeinket, jeles napokat a szülők bevonásával valósítjuk meg. (Mihály napi vásár, Márton napi lámpáskészítés, felvonulás, Év végi kirándulás…)

Fontosnak tartjuk az egészséges életmód szokásainak kialakítását. Minden nap kielégítjük a gyermekek mozgásigényét, melyre lehetőséget biztosítunk a szabadban, tornateremben, séták alkalmával. A naponta végzett játékos mozgással a gyermekek kondicionális képességeit fejlesztjük.

Az óvodás korosztály alapvető tevékenységeként a szabad játék elsődlegességét hangsúlyozzuk, amely kitölti az óvodai élet legnagyobb részét. A csoportban történő változatos tevékenységek mellett a gyerekek fakultatív foglalkozásokon is részt vehetnek. (ovifoci, hittan, néptánc)

Szoros kapcsolatot tartunk a városrészben működő Közösségi Házzal. Gyakran kapunk meghívást bábelőadásokra, kézműves foglalkozásokra. Részt veszünk városrészi rendezvényeken, ünnepségeket.

A „nagyok” minden évben látogatják a Petőfi Színház előadásait. Az iskolába készülő gyerekekkel ellátogatunk a Gyulafirátóti Iskolát.

Szabályaink, szokásaink a gyerekeket önállóbbá, felelősségteljesebbé teszik, segítik testi épségük védelmét.

Vidám, szeretetteljes légkörben várjuk a hozzánk érkező Lurkókat.

Óvodapedagógusok:

Sipos Ivett

Gelencsérné Biró Bernadett
Dajka:
Fekete Valéria
Pedagógiai asszisztens:
Krózserné Kálmán Mariann

Szeretettel köszöntünk minden Kedves Érdeklődőt!

 

Vegyes életkorú gyermekeket fogadó csoporttal működő óvodánkba mi vagyunk a Pillangó csoport.

 

Folyamatos napirenddel a gyermekek egyéni fejlődési tempójához igazodó ritmusban, rugalmas időkeretben dolgozunk. A játékba integrált tanulás során a komplexitást figyelembe véve fejlesztjük a gyermekeket.

 

Derűs, szeretetteljes légkörben biztosítjuk a gyermek fő tevékenységi formáját: a játékot, mely az óvodás korú gyermek legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége. Fontosnak tartjuk, hogy a játék gazdagítsa személyiségét, erősítse bennük az összetartozás élményét.

Sokat rajzolunk, színezünk, kreatív dolgokat készítünk. Mindennapi mesével gazdagítjuk a gyermekek életét, amiket a kis pillangósaink el is dramatizálnak. Szeretünk bábozni, sütni, sétálni, tornázni. Szívesen énekelgetünk és körjátékozunk. Különböző hangszerek segítségével színesítjük ezt a fajta tevékenységünket.

Fontosnak tartjuk az egészséges életmód kialakítását, ezért sok időt töltünk a szabadban. Az óvodánk ligetes udvarán örömmel játszunk, homokozunk, biciklizünk. Sétáink során megfigyeljük a környezetünkben bekövetkezett változásokat. „Kincseket” gyűjtögetünk, amiket felhasználunk a csoportszobánk díszítésére vagy éppen alkotásaink során.

 

Kiemelkedően fontosnak tartjuk az egyéni bánásmódot, a fejlettség szerinti differenciálást és a különleges képességek kibontakoztatását. Rajzpályázatokat figyelemmel kísérjük és öröm számunkra, hogy gyermekeink szép eredményeket érnek el.

 

Örömmel veszünk részt óvodánk programjain, melyeket a szülőkkel együtt szervezünk néphagyományőrző jeles napok alkalmával (pl.: Mihály napi vásár, Márton napi lámpás felvonulás). Ilyenkor rövid verses, dalos műsorral lepjük meg a kicsiket és az érkező vendégeket.

 

A tanév során egyszer-egyszer autóbusszal belátogatunk a városba megtekinteni néhány színházi előadást vagy piaci sétát szervezünk, hogy még izgalmasabban teljenek napjaink. (Jelenleg a Covid – 19 miatt ezek a programjaink még váratnak magukra)

 

Családi napot, kirándulást minden tavasszal szervezünk, hisz az együtt töltött idő lehetőséget ad a kapcsolatok kialakítására és élményt ad számunkra. Fontosnak tartjuk a jó közösség kialakítását.

 

 

Óvodapedagógusok:
Cziráki Andrea, Lábadi Anita

Dajka:
Németh Tamásné (Márti néni)
Pedagógiai asszisztens:
Krózserné Kálmán Mariann